Mr. Visszatérő nyomában

– Visszatérő jegyek a szinasztriában –

Egy korábbi bejegyzésben már volt róla szó, hogy rendszeresen kifogom magam mellé a Rákokat (általában Nap, Hold vagy Vénusz), és a Vakok tánca című posztban már kielemeztem, hogy jönnek ki a Vízöntőmmel. Most viszont elgondolkodtatott, hogy ugyan miért mindig pont a Rák bukkan fel?

kvinkunx fényszög

Egy párkapcsolatnál nem csak a klasszikus ki-kivel dolgok számítanak, ez tiszta sor, leginkább a hasonlóságok és különbségek jó kombinációja az, ami itt szóba jöhet, de attól még csak motoszkált bennem ez a Rák-téma. Semmi nem áll nálam a Rákban, se bolygó, se számított pont, semmi, amire úgy rá lehetne húzni, mint a Bikát – szintén gyakori felbukkanó – ugyanis a Bika Marsom beindul a Bika pasikra. De a Rák honnan? Muszáj volt hát utánajárnom ennek a dolognak!

A posztban szót ejtünk az ideálról és a zsánerről, valamint a VII. ház mellett náha elsikkadó egyéb fontos életterületekről is. Aztán a saját oknyomozásom következik a Rák-titok kiderítésére.

A teljes bejegyzés az új cím alatt elérhető weboldalon kapott új helyet. Kattints az alábbi linkre, és egyből a teljes poszthoz jutsz: Mr. Visszatérő nyomában

Advertisements

Szólj hozzá!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s